Free the Jazz

A Jazz Loft Aquincum Apartment második ütemének befejezése

Létezett egy leállt építkezés óbudán, ami élő mementóként illusztrálta az építőipart is sújtó 2008-as válságot majd’ egy évtizeden át. Nagy várakozások után szemlesütve kerülgettük a felerészben elkészülve lakottan, másik felében torzóként, reménytelen pusztulásba ragadva rohadó Jazz Loft elnevezésű társasházat hosszú éveken át. Ha az építészet megfagyott zene, akkor ez a jazzfutam furcsa atonális, repetitív szekvenciába hurkolódva ismételgette önmagát. Itt az idő dekonstruált, nem az építész, nem a zenész.

Számomra ez a történet kicsit még ennél is korábban kezdődik. 2009 táján lett kész az újbudai Simplon Udvar, amitől e sorok írója néhány utcára lakik. Emlékeim szerint akkor sem lelkes, felszabadult, építészeket ölelgető korszakomat éltem. Ritkaság volt, ha nem szolgalelkű kópiákról, kommersz mütyürök ürügyén kellett megszólalni a kortárs hazai építészet kapcsán. Éppen ezért volt jó a „kis” Turányit naggyá nőni látni, kirepülni. Turányi Bence építész Mecset utcai apró lakásáról írtam jóval korábban (2006 – a szerk.), de talán a Simplon Udvar kapcsán éreztem először egy új hang megerősödését. Örültem, hogy ez a társasház a közelemben épült meg, és örültem, hogy az általam nagyon kedvelt Turányi Gábor építész fia egyedi karakterű építésszé formálódik az édesapával közös irodán belül. Aztán jött a Csörsz utcai Sportközpont és a Kopaszi-gát pavilonsora, végül egyfajta jutalomjátékként Batár Zsolt fotográfus családi háza azt illusztrálva, hogy a T2a Építész Műterem hosszú időn át meghatározó szereplője lesz a hazai kortárs építészetnek, ami sokban köszönhető a két generáció inspiráló együttműködésének.

 

A Vörösvári út-Hévízi út-Hunor utca által határolt telken álló egykor malomépület.

Régi és új határait tisztelő, őszinte és karakteres stílusvilág.

Kimondottan örültem tehát, amikor a Jazz Loft beruházás Turányiék műterméből elindult. Jól ismertem ugyanis az egykori malomépületet. A közelben dolgoztam, sokszor mentem át ezeken a hátsó utcákon. Ráadásul a Bogdáni úti egykori Harisnyagyár egyik loftjában dolgozva, régi és makacs ipariépület-rajongóként őszintén aggódtam, hogy az óbudai Goldberger-gyár maradványainak elpusztítása után ez a Vörösvári út-Hévízi út-Hunor utca által határolt telken álló, eredetileg az 1860-70-es években az Első Pesti Hengermalom Rt. budai üzemeként felépített malomépületmaradvány sem maradhat. Jó érzés volt látni a társasházi traktusok formálódását, az új épületrészek építését. Eredetileg a két ütemből a meghatározóan új épületek készültek el hamarabb, majd a malomszárnyak teljesítették ki a belsőkertes kompozíciót. Noha örültem, hogy Turányiék kezében van a tervezés, mert már az első ütem épületein is látszott, hogy nagyon leszorítottak a beruházási költségek, amit a tervezők olyan kreatív ötletekkel kompenzáltak, mint például az erkélyek trapézlemez korlátjai.

A maguk őszinte nyerseségében formált belső lépcsőházak.

Hellyel-közzel elkészült az első ütem, lakók érkeztek, miközben a malomszárnyak téglaarchitektúrájának vasbeton kiegészítései, és néhány apróbb bontási, átalakítási munkálatok után a második ütem építése lelassult, majd megállt. Bank, hitel, új beruházók, bank, vergődés, hitel, csőd, válság, válság, évek… Lassan szivárgó rozsdás lé csíkjai a vasbetonon, torzó, csonkok, enyészet, elhagyatottság, majd lassan kihajtottak a tetőszerkezeten első kis cserjécskék is, gyomok. Befejezés helyett a „romlás virágai”. Tíz évnyi dermedtség… Aztán múltak az évek, beköszöntött a mostani konjunktúra. Ráadásul az épülettorzó értő és gondos fejlesztőkhöz került végre, akik nemcsak az épületgépészet terén újítók, hanem az építész szerepét is képesek tiszteletben tartani. Turányi Bence tíz év után folytatta a munkát, ami némi áttervezést, a homlokzati téglaburkolat és fémfedés arányának újragondolását eredményezte.

Téglaburkolat és fémfedés látványos párosítása.

Mostanra elkészült a kivitelezés is, aminek végeredményét látva nem pusztán az építészetkritikust, de a majdani lakókat, bérlőket is valódi lelkesedés kerítheti hatalmába. Régi és új határait tisztelő, őszinte és karakteres stílusvilágot eredményező, az eredeti malomépület indusztriális auráját, kisugárzását aprólékos odafigyeléssel megőrző építészet ez. Nem érződik konfliktus az új téglamezők, illetve régi falszakaszok karakterében, és a ráépítések geometriai rendszere, belső ritmusa sem nyomja el, vagy konkurál a megtartani vágyott karakterrel. Nem pusztán a szép belső kert, illetve az első építési ütem házai felé tájolt, okosan ritmizált erkélyek kapcsán érezhető mindez, hanem például a bátran, a maga őszinte nyerseségében formált belső lépcsőházak látszóbeton világában is. Végre a jól benapozott, élhető méretű, nagy számú méret-, valamint alaprajzi variációt mutató lakáskiosztás a kényszerből előnyt volt képes kovácsolni. Sehol nem érezni, hogy az eredeti malomépület szerkezeti kötöttségét ne lettek volna képesek a tervezők kreatívan oldani.

Jól benapozott, élhető méretű, nagy számú méret- és alaprajzi variációt mutató lakáskiosztások.

Kiváltások, az új nyílászárórendszer, a belső homlokzatokon dominánsan megjelenő új téglamezők egyfajta hollandus, racionális, élhető atmoszférát teremtettek. A tetőterasz-beharapások finom billegéseikkel kissé valóban egy zongora billentyűinek jazzfutam-mozgásait idézik. A szerkesztők szerencséje, hogy Batár Zsolt a befejező munkálatok előtti állapotot is lefotózta, így most egy rendhagyó tördelésben, a projektet majdnem végzetesen elkaszáló múlt és a jelen egyidejű bemutatásával vagyunk képesek kifejezni csodálatunkat a Jazz Loft Aquincum Apartments átadása kapcsán.

Martinkó József
(Fotó: Batár Zsolt)

A cikk az Octogon 2018/7 számában jelent meg.
www.octogon.hu